Keresés

Tudtad-e, hogy a Best uff-DVD-n miért kellett feliratozni az egyik Boboján-jelenetet?

A Társulat 2006. január 13-án két előadást rögzített a Best uff L'art pour l'art című előadásból. A második, vagyis az esti került végül is DVD-re, de a délutáni Boborján-jelenet is a lemezre kívánkozott, demonstrálva azt, hogy az improvizációk mennyire meg tudják változtatni ugyanazt az előadást. A felvétel napján a Társulat jelezte a producernek, hogy mindkét felvételre szükség van, azt feltétlenül őrizzék meg.

Annak ellenére, hogy a filmes szakmában íratlan szabály az, hogy semmilyen felvételt nem törlünk le a munka befejezéséig, természetesen a producer ezt nem tartotta túl fontosnak. Az utómunkák idején a délutáni felvételeket törölni kezdték, köztük a délutáni Boborján-jelenet egyik kameraállásának filmjét is, mert egy másik munkához üres szalagok kellettek... A jelenet két másik kamerafelvételét a Társulat még meg tudta menteni, de sajnos a fő-hangsáv a törölt szalagon volt.

Így kénytelenek voltak a jelenetet feliratozni az érthetőség kedvéért. Azt is eláruljuk, hogy néhány beállítást az esti felvételből voltunk kénytelenek használni, vagyis vannak olyan másodpercek, melyek mindkét felvételen szerepelnek, hogy a bónusz-jelenet megmenthető legyen.

Powered by Gothic
© 2013 Deepskeye Systems -

L'art pour l'art Produkció - Bognár István - Mobil: 06-20-938-3344 - E-mail: lpl@lpl.hu