Lám, a Laár

Lám, a Laár, lám, a Laár,
Most láthatták kérem, hogy mit csinál,
Mert ő nem Béla, sem pedig Pál,
Tőle az ilyesmi távol áll.
Jön, megy, néha leül és szundikál,
Majd felkel, s újra csak jön, megy,
Mert itten ő a Laár.

Mesél nekünk, és fogja kezünk,
És szelíden oktat, ha tévedünk,
Hasunkba szúr, cipőnkre áll,
Hisz nem árt, ha tudjuk, hogy ő a Laár.
Szívünk kinyitva áll, és rája vár,
Szívünk kinyitva áll, és vár:
Gyere ki végre, Laár!

Lám, a Laár, lám, a Laár,
Egy jókora orr és alatta száj,
Belül egy szív, vesék és máj,
Legalul lábak, amikre áll.
Kérem, ez itten ő: a nem Jenő,
Kérem, ez itt a Laár, a Laár,
S így minden érthető.

Szívünk kinyitva áll, s csak rája vár,
Szívünk kinyitva áll és vár,
Mindig rája vár,
Mindig csak rája vár!